2010. június 30., szerda

Lora

Én is belekezdtem a blog írásba. Kedvet kaptam két kedves miniatürista társamtól,
és Anikótól (http://mijuu-rozsaszinvilagminiaturben.blogspot.com/ ) akik megmutatták, hogy gyerekek mellett is lehet időt szakítani nem csak az alkotásra, de a blogolásra is.

Bemutatom hát legutóbbi szülöttemet, Lora kisasszonyt. Ő az első baba akit érdemesnek találok a bemutatásra. Legtöbbet az arcát alakítgattam, ami sok-sok próbálkozás után nyerte el mostani formáját. Ő lesz majdani babaházam első lakója, és úrnője.


Ez a picuri pedig még előtte készült. Hónapok óta szemezgettem a mini bébikkel, mire rászántam magam hogy megpróbálok csinálni egyet. Nem tökéletes, de én szeretem a huncut kis arcát. Inkább olyan mint egy kis manócsemete. Vagy egy elcserélt tündérbaba?



Sajnos nem lett méretarányos, ezért készült a még picurkább kisbaba, ami már a babaházas családhoz fog tartozni, bár nevet még nem kapott, ahogy arcot és ruhácskát sem. Ez a következő lépés. Szépen apránként megmutatom majd az eddigi munkáimat, és remélem még sokmindent fogok készíteni a közeljövőben is.